(...) a magyarok ősi világlátásában egy olyan tényező játszott központi szerepet, amit minden mai, misztikus vallás háttérbe szorít: és ez az értelem. (...)
A természetes értelem - a teljes hatókörű gondolkodás, ami a szavakat, az érzéseket és a sejtéseket is magába foglalja - kozmikus teremtőerő, a meseszerűen szép világteremtő erő, és ez az értelem a természeti, az emberi életerő maga. Az élet csak akkor képes fenntartani magát, ha értelemszerűen jár el - ha vaktában próbálkozna, élet nem jöhetne létre, és ha csodamód mégis, rögtön kipusztulna. Az élet nem véletlenszerű, hanem áttekintő, mérlegelő, megvilágító, feltérképező és cselekvő. Az élet értelem-lényegű. (...)
A világ sem jöhet létre vaktában. A világ is az értelemtől világol. Világ szavunk a fény cselekvését kísérő jelenséget jelöli, aminek elsődleges valósága a fény cselekvése, a világítás. A világ tehát nem tárgy-név, hanem egy folyamatra vonatkozik, vagyis meghúzódik mögötte egy ige, a megvilágító értelem cselekvését megfogalmazó ige - vagyis nyelvtani szempontokat félretéve, a világ az értelem cselekvése, az alkotó, cselekvő fény. (...)
Mindannyian tudjuk, mi az igazi alkotások értelme: a felemelő, elragadó, megvilágító, önmagunk lényegiségére döbbentő szépség, jelentés, érzés, értelem. Az alkotóerő normálisan nem az önkényességre, tetszőlegességre irányul. Szabad-gondolkodás helyett lényeglátás! Ez az, amit az értelem megvilágító ereje akar. A világ belső lényegiséggel rendelkezik! A világnak feladata van! Sorsot csak feladat adhat. Feladatot csak az értelem jelölhet ki. (...)
Mert létezik egy valóságos híd a szellemi és az anyagi, a közös külvilág és az egyéni belső világ között: és ez a természetes értelem. Bebizonyosul, hogy az elsődlegessé emelt hit-től a világ kettészakad (spirituális, hitt és materiális, tapasztalt) világra, amiben az értelemmel felfogható világ másodlagossá szorul vissza - míg a természetes értelemtől egyesül, újra egy lesz. (...)
A világban egyetemesen tevékenykedő értelem akkor áll mellénk, ha mi is átállunk a természet-ellenességről, a Természet leigázásának igényéről a Természet oldalára. Akkor ragyog fel újra a világ világossága, az értelem. Az igazhívés eleve az igazság hívése, tehát az értelembe vetett hit. (...)
Az értelem nélkül minden a sötétségbe, homályba, ködbe hull, a miszticizmus ködje mindenre ráborul. (...)
Életemért, rájöttem, felelősséggel is tartozom. És nemcsak magamnak, hiszen életemet, szellemiségemet nemcsak magamtól kaptam - hanem családomnak, nemzetemnek, és a Természetnek is. Nem lehet mindig csak kapni, kapni, kapni. Adni is kell, hogy kialakuljon a kör, hogy beszélő viszonyba lépjek életem forrásával. És minden, ami jó és szép életemben, ott kell fennmaradjon, ahonnan életem ered és ahová befut, tehát oda kell adjam. Oda kell adjam életemet családomnak, nemzetemnek, és a Természetnek. Ezzel szentelhetem meg életemet, ha a Természetnek, ha a magyarságnak szentelem. És ez az életadó, a Természettel beszélő életre hívás maga is szép. Tündérszép. Tündöklő szép. Életünk olyan, mint egy tündérsíp. És csak akkor szólal meg, ha a Természetnek adjuk életünket. A tündérsíp szavára kivirágzik a Természet, kiteljesedik az emberi élet értelme. Mámorító öröklétbe hív a teljesülő kör, odaér az emberekig, az életedig, és visszaemeli ős-otthonába. Ez életem nemes hivatása, szerelme. Én a Természet oldalára állok. És a Világegyetemére. Életemet, fényemet, mámorító életszerelmemet, tudom, a Világegyetem akaratának köszönhetem, annak, hogy kigyújtotta az életet, kigyújtotta az emberréválást, és kigyújtott engem. Fénylek. És fényemmel vissza akarok világítani az egész szépségbe, világcsodába. Ez a mámorító, elharapódzó kigyulladás elragadó, a teljes életre forradalmasító. Felforr a vérem az életmámortól, tudat-mámortól. (...)
És ez az értelem-szerelem nem értelem-vallás, lényegileg más, sokkal több annál, természetes értelem-szerelem. A tudás szerelme. Az emberiség tudásának, megismerő képességeinek szerelme. Az értelem fényének, megvilágító erejének szerelme. A megvilágító, cselekvő, mindannyiunkban élő teremtő erő szerelme.
Megjelent - KAPU 1999/12
